cimlap Sokfélét tanultam, olvastam   életemben.  Minden érdekelt, amit tovább lehetett  gondolni….
 Korán       elcsábított a média,   pontosabban a RÁDIÓ.  Így , csupa nagy betűvel. Mert a  rádió      akkoriban nem “a”  hanem “A”   rádió volt. Azért szerencsére, mert sokféle  valóságot ismerhettem  meg  kíváncsi riporterként. 

 Azt szoktam mondani , sosem dolgoztam szociológusként, de ez nem igaz. 25 éves rádiós ,  televíziós  újságírói létem java, szociológiai munka volt:.   Műsorokat, filmeket készítettem szegény,    reménytelen emberekről   és megszállottakról,  munkásokról és    egykori partizánokról, nagy  művészekről és  a     ” fekete vonatok” utasairól….. Voltam bányászok között,  megtanultam vályogot  vetni a cigánysoron, gyakori látogató voltam a munkásosztály fellegvárában Csepelen  és   a híres,  hírhedt dunaújvárosi erőműben, tanúja voltam az első vadsztrájknak , homokvárat építettem istenhátamögötti tanyákon gyerekekkel – ‘ felavattam az algyői olajmezőt’,  álruhában nyomoztam egy gyanús találmány ügyében…… Egyik nap   robotokról tanultam a másikon a pálinkafőzésről  egy harmadikon pedig   kormányrendeletekről az 50-es évekből.   Felejthetetlenek   a  rádiós évek  és  felejthetetlenek a  mesterek : Vincze Péter, Széll Juli ,  Gácsi Sándor. Tőlük tanultam mindent-  a műfaji kísérletezést is.

Szociológiai, szociálpszichológiai  kísérletnek neveztem a   Mi házunk- című tv sorozatot is. Az ötlet az volt, hogy egy hatalmas  újpalotai panelházban, ahová frissen  költöztek be a lakók berendezünk egy stúdiót alias klub az alagsorban- és elkezdünk barátkozni  a ház népével –   élő adásban. Kik ők, mi történik velük, nap mint nap, hogyan ismerkednek  egymással, ha ismerkednek.  Makara Péter szociológussal és Feledy Péterrel  figyeltük az  eseményeket.  Minden adásban két lakás volt “bekamerázva”,  a  klubban pedig volt a stúdió, ahol szabadon járkáltak a lakók az adás alatt. 1980 -at irtunk ekkor. A lakókkal   műsoron kívül is találkozgattunk.   ( megjegyzem az MTV ezt az adást TV 2-ön és este 11 óra után közvetítette- de még így is csak Peták István bátorságának és közbenjárásának köszönhetően)   Egy évig ment a műsor . Volt ott minden: szerelmek,   barátságok születtek, segítő csoportok… azután veszekedések , féltékenység.. Az adásnak akkor lett vége, amikor az egyik lakó, egyik főhősünk arra a kérdésre, hogy mi történt ma, azt válaszolta: ma kiléptem a pártból. Majd a kérdésemre azt is elmondta, hogy miért.  Itt volt a vége. 

A Reggel isemlékezetes kísérleti műsor volt, amelynek elkészítési jogát    Hankiss Elemér által kiírt pályázaton nyertem el. Két és fél évig csináltuk együtt a műsor gyártását Sándor Pál producerrel,  Koltai Péterrel , Herzán Miklóssal, és nagyszerű fiatal képernyősökkel , akikből később igazi médiaszemélyiség lett: Szily Nóra, Fiala János, Jakupcsek Gabi,   Stahl Judit… Ők  jutnak most hirtelen eszembe… de hosszú a lista. És nem csak méltán népszerű celeb-eket nevelt fel a műsor, hanem nagyszerű  szerkesztőket, sokoldalú médiaszakembereket is. 

Mindig voltak körülöttem fiatalok, mindig volt egy műhely.  A rádióban is és később a TV-ben,   az Ablak stábjában, a Reggel-ben, majd néhány év múlva az Erasmus Intézetben ahol a Fiatal Kutatók Klubja működött.

Szerettem tanítani a mesterséget. Jobban szerettem és talán jobban is tudtam tanítani, mint csinálni. A mikrofon  természetes volt a kezemben, a rádió stúdiónak intim hangulata volt, csudálatos érzés volt hajnalonként ébreszteni az országot… de a kamerát   sosem tudtam megszeretni. 

A médiakarrierem valójában a rendszerváltás után kezdődött. Részt vettem a Médiatörvény kidolgozásában, megválasztottak az MUOSZ etikai bizottsága alelnökének, voltam  főszerkesztő, producer, alelnök… Ez utóbbi nagy csalódás volt – mindenkinek. Akik oda beválasztottak azért, mert nem akartam megérteni a politikai logikát és érdekeket, a szakmának azért, mert nem tudtam megvédeni a függetlenséget,   magamnak pedig azért, mert  besétáltam egy csapdába.

Már majdnem 50 éves voltam amikor újra kellett kezdenem az életemet. Újra a startnál álltam.

A médiából kiábrándultam.   Nehezen találtam rá szakmai életem  folytatására.  De rátaláltam. Akkor már  érezhető volt, hogy milyen sorsfordító erőket   mozgat a kommunikáció “rendszerváltása’.    Megalapítottam egy  kicsi  Kommunikációkutató Intézetet.       Akkor még a mai Erasmus programok nem léteztek. Néhai férjemnek, Völgyes Ivánnak  köszönhetem az Erasmus nevet. 

Az alapításhoz semmim nem volt , csak sejtésem arról, hogy a  társadalmi kommunikáció kutatása milyen fontos .   Hamar csatlakoztak tudósok is a kezdeményezéshez.   Elsőnek Buda Béla, azután Tardos Robert, Terestyéni Tamás,  Szekfű András,  majd Horányi Özséb.   Nélkülük nem lett volna elképzelhető az a sokirányú gondolkodás a kommunikációról, ami  az Erasmus Intézetben  folyt.  Mindig emlékezetes lesz az első- 3 napos- balatonföldvári konferencia. Nem csak azért, mert a társadalomtudományok igen széles körben voltak reprezentálva, nem csak azért, mert az előadók új összefüggésben gondolkodtak, hanem azért is, mert  1997-ben már  szokatlan volt egy  “népfrontos” tanácskozás. Együtt ültek liberálisok, szocik, jobboldaliak, konzervatívok.. Egy közös nevező volt: a tudományos respekt.

Az anyagi hátteret lényegében az Intézetben kifejlesztett saját kommunikációs tréningek, kommunikációstratégiai tanácsadások jelentették.   Hálás köszönetem e helyen is Sugár Andrásnak, a Westel alapító igazgatójának,  aki nagy bizalommal   az első – és mindjárt egy évre szóló-  megrendelést adta  és ezzel   megteremtette a tudományos műhely megszületését.

Megint csak a kísérletek kora következett.. Új kutatási irányok, kommunikációfejlesztési módszerek, új felsőoktatási modellek,   (EKA) térségfejlesztés…Sokat tanultam ezekben az években.  Megértettem  azt is,   amit mindig sejtettem, hogy mindennél jobban érdekel a tudomány, de azt is, hogy képtelen lennék alaposan  elmélyedni egy  tudományos problémában. Valójában a nagy összefüggések izgatnak és az abból kikerekedő  víziók.

A kommunikáció tudomány is azért fontos számomra, mert interdiszciplináris , mert  szétfolyó , nehezen megragadható jelenséget tanulmányoz, mert holisztikusan kell kezelni. Nagy ambícióval kezdtem bele a kommunikációkutatásba és a PhD disszertáció megírásába . Nagy csalódás volt ez a témavezetőmnek, hogy   feladtam a majdnem kész disszertációt.  Már más érdekelt: az elméleti keretek helyett a kommunikációfejlesztés gyakorlati haszna, az emberekre gyakorolt hatása, és az általa kontrollálható  pszichológiai folyamatok.

Tudományközvetítőnek gondolom magam. Izgat a tudomány hasznossága , hasznosítása . Hidakat akartam  – még   akarok most is –  építeni, amelyen keresztül a tudomány  felismerései átsétálnak az emberekhez , hogy általuk okosabban tervezzék az életüket és hozzáértőbb állampolgárok legyenek.

Talán az utolsó nagy kísérletem a CédrusNet program.  http://cedrusnet.hu/  Két meghatározó élmény motivált a kutatásban és a koncepció megszületésében. Az egyik: szenior korú barátaim, kortársaim feleslegesség  érzései,  méltóságvesztései,  jól rosszul titkolt depressziói , anyagi problémái.  A másik  emlék  a 70-es évek közepéről Hun Nándor egyik írása. Ebben a tanulmányban a híres gerontológus megrajzolta az ember szellemi teljesítőképességének életkori görbéjét azt illusztrálva mennyi tartalék, mennyi kapacitás marad  még bennünk a nyugdíjazás után.

Tőle hallottam először a korai tétlenségre ítélés  súlyos egészségügyi következményeiről. Nagyon fiatal voltam, nem is értem miért jegyeztem meg, de  megjegyeztem.

A Cédrus program  az 50 év feletti  szakemberek tudásának, tapasztalatainak az elismertetése, hasznosítása-  a méltóság visszaszerzése . 

Budapest, 2014 

 

 

Back to Top